A Menóra

Sokan mai is úgy tartják, hogy a Biblia isteni sugallat alapján keletkezett. Ám ugyan így isteninek nevezte az ember minden korban azon dolgokat, amiket nem értett. Az istenek valaha az egész tapasztalható világ „értelmi, érzelmi tulajdonosai voltak”, mára azonban leginkább az etika területére szorultak vissza, illetve a tudomány határai mögé, pl. a Nagy Bumm előtti ezredmásodpercbe. Az isten fogalma így, ismeretelméleti értelemben, megfelel, mondjuk az „izé” töltelékszónak.

Ennek ellenére a Biblia és főként az Ószövetség túl nagy tudással rendelkezik, hogysem a klánokba szerveződött, harcos, vándorló törzsek össztudásának lehetne betudni. Példának okáért Babel története egy adott kultúra technikai és erkölcsi fejlődését állítja szembe: egyetlen kultúra sem élheti túl, ha a technikai fejlődéssel nem fejlődik együtt az etika és az erkölcs.

A kérdés magától értetődően fakad ebből: hogyan rendelkezhet valaki egy ilyen tudással? Csak úgy, ha civilizációja elég régi ahhoz, hogy egy ilyen konklúzióhoz valaki eljusson. A mi civilizációnk úgy 11 ezer éves, és még mindig csak egy szűk csoport látja át a technika kontra erkölcs kérdését s valós civilizációs veszélyét, amely tudás valójában a 19-20. század „vívmánya”, amikor is a technika, az ipari forradalomnak köszönhetően, olyan ütemben távolodott el az erkölcsi fejlődéstől, hogy az végül konfliktusokhoz, világháborúkhoz vezetett.  Ez azt jelenti, hogy aki leírta Babel tornyának sommás történetét, hasonlóan egy legalább 10-11 ezer éves civilizáció tudásának egy részét összegezte. E tudás azért is feltűnő, mert egy olyan barbár tudati környezetben játszódik, mely két, a fejlődést gátló civilizációs alapmondatra[1] épül: 1. Tiszteld apádat és anyádat, tiszteld az őseidet. 2. Szemet szemért, fogat fogért.

Nyugodtan feltehetjük tehát a kérdést: kitől, kiktől származik az ószövetség tudása. A lehetséges válaszok: Istentől? Földön kívüli értelemtől? Vagy talán egy, a miénket megelőző, de elpusztult civilizáció képviselőitől, akik a saját idejükben már eljutottak az űrutazás fejlettségi szintjére? Ennek a kérdésnek megválaszolása nem tartozik ide, ám a gondolatmenet átvezet minket az Evangéliumok területére, Jézus működéséhez.

Az Evangéliumok szerint Jézus valójában két fő dologgal volt elfoglalva, s küldetése is e két gondolatra épült: 1. Az Ószövetségi törvények tökéletesítése (lásd: Máté 5:17; 5:21; 6-7) E változtatásokban Jézus a „szemet szemért, fogat fogért” Ószövetségi civilizációs alapmondatnak „üzen hadat” a szeretet tanával. 2. Az ősök, tehát a hagyomány tisztelet helyére pedig, a család elhagyása mellett, az Úr szeretetét és tiszteletét helyezi, amivel valójában kinyitotta a civilizáció, addig zárt kapuját s a nyugati kultúrát elindította a fejlődés, azaz a mindenáron fejlődés kétélű útján.

Jézusnak nem volt, nem lehetett szándéka azonban odáig eljutni, ameddig eljutottunk, hiszen ő mindig hangsúlyozta az Ószövetség és az Ószövetségi ismeretek létjogosultságát, hiszen ő is az Ószövetség sarja, s mint elhivatott ószövetségi ember fontosnak tartotta, hogy azok a civilizációs információk, amelyekre az idő lassan homályt borított újra elérhető közelségbe kerüljenek, azok számára, „akiknek van füle, hogy meghalhassák” mindezt.

(Folyt. köv.)

A Menóra, azaz a hétágú gyertyatartó a zsidóság egyik legfőbb ősi jelképe. De vajon miért olyan nagy jelentőségű ez az egyszerűnek tűnő tárgy, miért kap annyi nyomatékot az "elkészítési utasítása", amiként az a Kivonulás könyve 25:31 szakaszában olvasható? Idézek: "Készíts színaranyból mécstartót....Bimbói és szirmai egy darabból legyenek, egy darab megmunkált tiszta aranyból." Egy éppen vándorló törzsnek ilyen igényes munkához meglehetős nehézségekkel kellett szembenézni, nem beszélve a rengeteg aranyról és annak feldolgozásáról. De folytassuk az idézetet: "A mécseseket úgy kell ráhelyezni, hogy az előtte levő teret megvilágítsák." Itt arról van szó, hogy a mécstartó kultikus tárgy, hiszen nem egy tér bevilágítására szolgál, hanem pl. egy előtte lévő ember megvilágítására, vagy talán megvilágosítására? És végül a legmeghökkentőbb: "Vigyázz, hogy a szerint a minta szerint készítsd el, amelyet a hegyen mutattam neked." A mondat első felében tudomást szerzünk arról, hogy a mécstartó etalonját látta Mózes, de vajon miért nem kapta meg, hiszen elfért volna a kezében? A mondat második része pedig egy olyan erős utasítást tartalmaz, amit talán csak a törvénytáblákon szereplő tízparancsolathoz lehetne hasonlítani, hiszen egyetlen más tárgynál sem jelenik meg ilyen határozott, célzatos utasítás. Mindez a Menóra rendkívüli fontosságát sejteti, bizonyítja. Mintha több lenne egyszerű mécstartónál!

Ma úgy tudjuk, hogy a Menóra hét szára a hét napjait és a Sabbatot szimbolizálja. A Jeruzsálemben található Menóra kultúrtörténeti, kabbalisztikai szempontból is érdekes, de... minket jobban érdekelnek az evidenciák. Jelen esetben például az, hogy a legrégebbi menórák szárai félkört formáznak, ami nem véletlen, hiszen a Tóra útmutatásait követve is a félkörökből álló Menóra kivitelezése a
legkézenfekvőbb:

Ez az alakzat három félkörből, illetve a függőleges tengely szerepét is figyelembe véve, hat negyed körből és egy szárból áll, ami a hetes számot adja ki első "ránézésre".

II.

A világ, illetve a mai emberi civilizáció hét alapfogalommal írható le: hatalom, kommunikáció, kultúra, tudomány, vallás, gazdaság és politika.

Amennyiben ezt a hét alapfogalmat a Menóra ágaira helyezzük, úgynevezett Alapfogalompárokat kapunk:

Mint az látható, az alapfogalompárok egymás "testvérei", kiegészítik egymást.

• A kommunikáció és a kultúra a kifejeződés (1) eszközei.
• A tudomány és a vallás az alapelveket (2) adják meg.
• A gazdaság és a politika pedig az uralomban (3) összpontosulnak, annak eszközei.

Ez a három új fogalom, mint az látható, azon a tengelyen helyezkedik el, amin a Hatalom fogalma is, a magyarázata a következő: fentről lefelé nézve a hatalom "materializálódását" azaz uralommá való lezüllését követhetjük nyomon.

Mielőtt azonban ezt bemutatjuk, tisztáznunk kell a Hatalom és az Uralom fogalma közti különbséget.

A Hatalomnak nincs szüksége a megnyilvánulásra, mert beépült a hatalmat elfogadókba, akár egy íratlan törvény, vagy erkölcsiség. Ezzel szemben az Uralomnak szüksége van a megnyilvánulásra, hogy bizonyítsa, valamint fenntartsa létét és uralmát, - azaz időleges és a körülményektől függő látszathatalmát - és önmagát elfogadtassa. Mert az Uralom nem magától értetődő, mint ahogy a Hatalom.

A Hatalom és az Uralom között tehát két fogalommal találkozunk a Menórában:

1. Kifejeződés
2. Alapelvek

Ez a két fogalom azt mutatja meg, hogy a Hatalom hogyan változik Uralommá.

Amikor a Hatalom először meginog, vagy akár csak növelni szeretné hatókörét, kifejezi magát. Ezzel a Hatalom elveszti "távolságát" és titokzatosságát. Ekkortól a Hatalomban "hinni lehet". Mikor ezt a választási lehetőséget észreveszi a Hatalom, "zavarában" lesüllyed a következő szintre: próbál új alapelveket meghatározni a társadalom számára a tudomány és/vagy a vallás szintjén, de rá kell jönnie, hogy ezt általánosan elfogadtatni csak akkor tudja, ha a gazdaságot és/vagy a politikát is megkaparintja, ami viszont már az uralkodás szintje.

Mi történt? Minél több "világi" érdek keveredik egy "ideológiával", maga a szervezet annál sebezhetőbbé válik. Ez a Hatalom materializálódása.

III.
A Menóra formajegyei is sok mindent elárulnak a figyelmes szemlélődőnek.

1. A hét ág számmisztikára utal. Idézem: "Mezopotámiától az óperzsa és iráni forrásokon át az osszét, mandzsu, tatár, török és finnugor népekig mindenütt szent számként tisztelik" "A világban megnyilvánuló Isten szent száma, mert az isteni (3) és a földi (4) tökéletesség összegét adja."

Szóval régi dolog ez...

2. A Menóra talapzatának a materiális világhoz való kötődés a fő szimbólumértéke. Régi domborműveken embereket látunk, ahogy vállukon cipelik a súlyos Menórát - akárcsak Atlas a Földet -, amely szinte a földbe nyomja őket. Valójában azonban a talapzat szimbolizálja a materiális világba lehúzó és az odatartó erők összességét.

Ez is régi dolog...

3. Említettem már, hogy a Menóra félkörökből áll. S mint az a "félkör" szóban is benne van, ez csak a fele valaminek, ami így néz ki:

                        
Platon által leírt Atlantis térkép (A ábra) meglepő hasonlatosságot mutat a Menórával, csakúgy, mint az ezoterikusok által alkalmazott "Atlantis-kereszt" (B ábra).

A ábra

Atlantisz: a királyi város alaprajza Platón leírása alapján

B ábra

Az "Atlantisz kereszt" mint az ezoterikus kutatási körök emblémája

A Menórának azonban van még egy fontos jellegzetessége: a Menóra gyertyatartó! Ez a tény annyira magától értetődő, hogy érdemes közelebbről is megvizsgálni.

A gyertya, avagy a láng a pusztulást, az átalakulást szimbolizálja. Valami leég... Például a gyertya, amely folyamatosan fogy, miközben szétárasztja fényét. A tűz meleget áraszt magából. Hőt termel. És ismeretes az úgynevezett hőhalál-elmélet, amely talán nem egészen szakszerűen azt jelenti, hogy az Univerzum energiája folyamatosan hővé alakul, a hő azonban már csak nagy veszteségekkel alakítható vissza vagy át más energiaformákká.

Úgy tűnik, hogy a Menóra felső fele, ugyanúgy elégett, mint ahogy egy gyertya tud leégni, mely gyertya anyagának egy része lecsurog egészen a talapzatig... Persze van más szemlélet is, például amit Henoch Apokalipsisében olvashatunk: "Innen a föld másik részére mentem s itt az angyal tűzhegyet mutatott, amely éjjel és nappal lánggal égett. Lépteimet feléje irányítottam s akkor hét fenséges hegyet láttam, mindegyik más és más alakú volt, káprázatos és ragyogó kövekből, egyik tündöklőbb volt, mint a másik. A hegyek közül három kelet felé állott egymás mellett, három délfelé, mély völgyekkel határolva úgy, hogy egyik sem ért a másikhoz. A hetedik hegy középen emelkedett, magasan az előbbiek fölé, mint a király széke a többi szék fölé emelkedik."

Felvetődik a kérdés, hogy ki gyújtotta meg e lángokat, hacsak nem egyetlen lángról beszélünk... S ezzel együtt azt is meg kell kérdeznünk, hogy mi van a Menóra felső részén.

Az első kérdésre még korai lenne válaszolni. A kérdésünk második felének megválaszolása azonban időszerű.

A már említett hét alapfogalmat, ha megvizsgáljuk, azt kapjuk, hogy ma nem úgy használjuk a fogalmakat, mint az elvárható vagy "ideális" lenne. Felteszem tehát, hogy e fogalmak eredeti jelentése a Menóra felső részében találhatók, s ott e fogalmak ideális viszonyokat eredményeznek - minden "hurráoptimizmust" mellőzve is. Érdekes itt azt megjegyezni, hogy ma ezeknek a fogalmaknak sehol nem találhatók meg a tiszta, teljes körű és egységes értelmezése.

Hogy az említett ideális viszonyokat megkapjuk, illetve hogy egyáltalán képet alkothassunk róla, az alapvető feladat az, hogy a hét, illetve a hatalom kivételével a hat alapfogalmat eredeti jelentésükben meghatározzuk, ami megadja, hogy az egyes alapfogalmaknak mi a céljuk és feladatuk eredetileg. Lássuk!

A./ A KOMMUNIKÁCIÓ gondolatok és ismeretek kölcsönös, korlátlan és érdektelen cseréje.

B./ A KULTÚRA egy vagy több ember világnézetének folyamatos kifejeződése, illetve megnyilvánulása az élet minden területén.

Világnézet? Az ahogy a világról és annak dolgairól összefüggéseiben vélekedünk.

C./ A TUDOMÁNY a dolgokról és azok összefüggéseiről megszerzett ismereteket a társadalom számára hasznosíthatóvá teszi. A tudomány tehát haszonelvű ismeretszerzés.

D./ A VALLÁS a hit eszközével a még nem ismert és a közvetlenül meg nem ismerhető dolgokra ad magyarázatot, miközben a társadalom által már tudott dolgokat, ismereteket lelki tartalommal tölti fel.
A vallás társadalmak összességének, azaz egy adott civilizációnak a világnézete.

Hit? Az adott tudományos szinten nem ismert és meg nem ismerhető dolgokra ad magyarázatot.

E./ A GAZDASÁG a társadalom energiáinak áramoltatója s egyben kiépíti az energiaáramlás optimális rendszerét illetve hálózatát.
A társadalom energiáit adja: a tudomány és a termelés, azaz a szellemi és a fizikai termelés.
Az energiaáramlás hálózatát adja: a kereskedelem.
A gazdaság tehát végső soron harmóniát teremt az energia-elosztásban.
Az elosztás alapvető résztvevői a bankrendszer, mint az energiák fókuszálása, és a piac, mint az energiák szétáramoltatása.

F./ A POLITIKA a társadalom rendezőereje. Optimális egyensúlyt teremt a kommunikáció, a kultúra, a tudomány, a vallás és a gazdaság, azaz a társadalmi tényezők között, önmagát is beleértve.
A politika alapvető feladata a társadalom céljának / céljainak megfogalmazása, valamint a társadalomban a megvalósulásukhoz szükséges arányok kialakítása és fenntartása.
A politika a társadalom szeretete.

IV.

Ideális viszonyok esetében a hét alapfogalom "összedolgozik". A Hatalom pozícióján ott találjuk az Embert, vagyis tágabban értelmezve a gondolkodni képes lényt, akinek mintegy eszköztárába tartoznak az alapfogalmak.

A Hatalom pozíciójában lévő Embernek az alapfogalmak a következő összefüggésrendszert alkotják:

Az Ember az Érzékiség-ből indul, míg megtanul ténylegesen kommunikálni. A Kommunikáció segítségével képes megérteni a környezet közvetlen vagy közvetett hatásait és ezekre megfelelő módon összefüggéseiben is tud reagálni. A Kultúra a Kommunikációt egy magasabb szintre emeli a Magyarázat tévelygésén keresztül. A Kultúrában a nyers Kommunikáció kifinomodik, megszelídül és a Jó-ra való törekvés jellemzi.

A Jó elérése után az ember áthalad a Változékonyság-on, amikor is képes lesz, illetve szabadságában áll egy dologra számtalan választ adni a Jó határain belül. A következő lépcsőfok tehát a Változékonyság-on "átlibbenve" a Tudomány megszerzése és gyakorlása, ami hasonlóan a Kommunikációhoz még egy kissé nyersnek mondható. A Tudományban ugyanis olyan gondolkozásmóddal találkozunk, amely ugyan rendszerező gondolkodásmód, de kíváncsisága, ismeretvágya nem rendelkezik erkölcsiséggel. Ezért a Tudományt a Vallás szelidíti meg, az tereli a Tudomány hömpölygő vizét jól szabályozott mederbe, - miután a Tudomány belefárad az újabb és újabb Alapelvek lerakásának csapdájába -, ügyelve arra, hogy a technikai és tudományos fejlettségi szint valamint az ember erkölcsi érettségi szintje arányosan fejlődjön, még ha ez a Tudományos fejlődést olykor hátráltatni látszik is. A Vallás pedig a Szép-ségbe torkollik. Mi a Szép? Szép az, amitől jobbnak érezzük magunkat. Ilyen egyszerű.

A Szép elérése után az ember a Szétszórtság állapotával ismerkedik meg, amely után a következő lépcsőfok a Gazdaság elérése, ami voltaképpen azt jelenti, hogy az ember birtokolja civilizációja minden energiáját. De hasonlóan a Kommunikációhoz és a Tudományhoz, a Gazdaság is nyers önmagában. A Gazdaságot, mint energiát, a Politika rendező ereje tereli megfelelő irányokba, ügyelve arra, hogy az energia arányosan oszoljon el a civilizációban, ami így megvédi a társadalmat az aránytalanságokból fakadó katasztrófáktól, amelyek nem mások, mint a Gazdaság elszabadul és szűk térben túlságosan felgyülemlett energiáinak kisülése. A Gazdaság és a Politika így a Rend-be érkezik, miután a Gazdaság és a Politika határát képező Uralom vágya is elcsitult.

A következő ábra ezt az összefüggés láncolatot mutatja:

Ám, ahogy ezt az ábrát nézzük, felfedezhetjük, hogy az Ember akár vissza is csúszhat a korábban már elhagyott szintekre. Mai világunk hétköznapjaiban ezt úgy érzékeljük, hogy valaki hajszolja az élvezeteket pl.: a szex, az evés, az ivás, a divat stb., ami nem más, mint visszacsúszás az Érzékiség határmezsgyéjére. Ez a valaki aztán előbb-utóbb hol ilyennek, hol pedig olyannak fog látszani, megbízhatatlan hangulatemberré változik, ez a Változékonyság szintje, ezután pedig emberünk ki-kirobbanó energiáinak tüzében a Szétszórtság állapotába kerül, mindent félbehagy, végül is semmi nem sikerül neki, mindenkivel összevész, stb.

Jól megfigyelhető ez a folyamat országok vagy akár birodalmak történetében is. Fontos itt látnunk, hogy az Ember, vagy a társadalom mindig a Menóra vízszintes és függőleges tengelyei között rendelkezik szabad mozgással. Előre felé átlibbenhet a tengelyeken, visszafelé azonban nem, mivel azok megakasztják és maradásra kényszerítik, mindaddig, míg el nem szakad a "kényszerpihenőtől" a fejlődés irányába. Tehát minden fejlődik, a visszacsúszás pedig csak a legutólsó fejlődési szintre lehetséges.

Ugyanez a jelenség figyelhető meg a Kultúra, a Vallás és a Politika negyed köréből való visszacsúszásnál, ahol a Kultúrából a Magyarázat szintjére csúszhatunk vissza. Ez azt jelenti, hogy nem egy összefogott és érett véleményünk van, hanem pusztán magyarázzuk a dolgokat, anélkül, hogy valójában hinnénk bennük. A magunk igazába vetett hit itt csupán maszlag, amely azt a célt szolgálja, hogy másokat meggyőzzünk arról, amiben mi magunk sem hiszünk igazán.

A Vallásból az Alapelvekre csúszhatunk vissza. Mit jelent ez? Az Alapelvekkel való törődés az újrarendeződés pillanata, amely a végtelenségig tarthat, holtidővé válhat egyesek számára. Újra és újra átgondoljuk ugyanazt, a környezet befolyására, ugyanakkor újra és újra újabb és újabb meghatározásokat, azaz Alapelveket találunk, anélkül, hogy bárhova is kilyukadnánk, és ezt gyakorta érezzük is, ezt az intellektuális egyhelyben toporgást.

A Politikából pedig az Uralomba csúszunk vissza, amely a Gazdaság és a Politika határát jelenti a függőleges tengelyen. Az Uralomban még csak próbálunk rendet teremteni, de mert csak próbálunk, így gyakorta akár erőszakhoz kell folyamodnunk és lépten-nyomon ki kell nyilvánítanunk rendteremtő akaratunkat. És minél inkább nyilvánulunk meg ilyen módon, annál nagyobb ellenállásba fogunk ütközni a szűkebb és tágabb környezetünkben. E visszacsúszásnak gyakori következménye pl. a politikai puccs, illetve a politikai vagy gazdasági vonatkozású gyilkosság.

V.

De mi van fent?

Menny: az égi szférák, melybe az Isten nevét alkotó szótagokat írták (1617)

Érdekes, hogy mennyire hasonlít a Menóra felső feléhez... Talán ez a feltűnő hasonlatosság adja meg a annak magyarázatát, hogy a Menóra felső része pusztán racionális gondolkodással akár azonnal el is utasítható. Nézzük csak!

Először a hét ág értelmét nézzük meg. Középen most is a Hatalom-Ember fogalmat találjuk. A negyed körök ismét fogalompárokat alkotnak . Nézzük:

1. Állat - LÉT - Angyal -LÉLEK
2. Növény -VEGETÁCIÓ - Seraph - ÉRTELEM
3. Ásvány - ENERGIA - Ő - RENDEZŐ ERŐ

Ami különös, hogy itt, a Menóra e felső szférájában nem ellentétekről van szó, hanem egymást kiegészítő dolgokról, amelyek képtelenek ellentétté válni. A függőleges tengely csomópontjaiban mindig hármas, felfelé vivő összegződést találunk:

1. Ember + Lét + Lélek = Hit
2. Ember + Vegetáció + Értelem = Önmagától értetődőség
3. Ember + Energia + Rendező erő = Magában valóság

Először is nézzük meg ezeknek az újabb alapfogalmaknak a jelentését:

G./ Az ENERGIA a Rendező erő legalacsonyabb és legáltalánosabb szintű, tudatosság nélküli megnyilvánulása. Összeköti a szellemi és anyagi univerzumokat.

A szellemi univerzumokban az energiát nem az anyag hordozza. Az energiát az anyagi univerzumokban az anyag hordozza és továbbítja.

H./ A VEGETÁCIÓ az univerzum energiájától alapszinten függetlenedett, így minimálisan önálló reakciókra képes anyagi létező.

I./ A LÉT a Rendező erő anyagi, részenkénti, egymástól elkülönült, szétszórt megnyilvánulása. Behatárolt tudatossági szinttel rendelkezik.

J./ Az ÉLET (Ember) tudatossági szintjét nem anyagi, tehát szellemi irányban növelni képes létező, amely én-nel rendelkezik, így megkülönbözteti, illetve elhatárolja magát más Létezőtől és Élőtől.

Az Élet így kettős: anyagi és szellemi résszel is rendelkezik.

K./ A LÉLEK az Élet anyagi részétől megfosztott, én-nel rendelkező szellemi létező, a Rendező erő érzelmi alapú megnyilvánulása.

l./ Az ÉRTELEM az Élet anyagi részétől megfosztott, én-nel nem rendelkező szellemi létező, a Rendező erő tudatos megnyilvánulása.

M./ A RENDEZŐ ERŐ az univerzumokban megnyilvánuló rend és törvényszerűségek okozója.

A Rendező erő minden univerzumban hat. Eredete azonban univerzumokon kívüli, eszköz az univerzumok létrehozásánál.

Észrevehetjük ebből, hogy itt fent mindent a Hatalom pozíciójában lévő Ember fog össze, azaz ő egyesít mindent. Az Ember addig van a Hatalom pozíciójában, amíg a Menóra felső részének 6 illetve 9 alapfogalmát egyaránt egyesíteni tudja magában.

Érezhető, hogy egy egészen másfajta logika uralkodik itt - én úgy hívom, a Menóra szellemi részében, szemben az alsó, a materiális résszel.

De először talán nézzük meg, hogy az alapfogalompárokat egyesítő alsó és felső részbeli fogalmak, milyen összefüggésrendszert mutatnak:

Kezdjük az elején: a középpontban a Hatalom pozíciójában lévő Embert, vagyis értelmes lényt találjuk, aki a folyamatábra origójában és egyúttal az egymást kiegészítő ellentétek középpontjában áll. Miféle ellentétekről van itt szó? Nézzük távolodó sorrendben:

A Hit ellentéte a Magyarázat és fordítva. Hiszen a szilárd és elfogadott Hitnek sosincs szüksége Magyarázatra, ahogy a Magyarázatot is megöli a Hit stagnálásra törekvése.

A következő: az Önmagától értetődőség és az Alapelvek ellentéte. Hiszen Alapelveket csak akkor kell használnunk és újra átgondolnunk, ha a dolgok nem egyöntetűek, ha nem magától értetődőek.

A harmadik ellentétpárról pedig már sokat beszéltünk: a Magában valóság és az Uralom ellentétéről van itt szó, ahol képi nyelvre lefordítva a következő történik: a Magában valóság az összehúzódással, a teljességgel és a "mozdulatlansággal" egyenértékű, míg az Uralom a kirobbanással, a tökéletlenséggel és a fejlődés vagy változáskényszerrel egyenértékű.

Hasonló ellentételezés figyelhető meg a vízszintes tengely fogalmainál is:

Itt azonban már minden fogalom a szellemi és materiális világ határmezsgyéjén húzódik, így az ellentétek hol szembeötlőbbek, de főként elmosódottak.

Nézzük: az első pár a Szép és az Érzékiség. Pusztán erkölcsi, intellektuális ellentétet találhatunk közöttük, ugyanakkor annál konkrétabb az a tény, hogy az Érzékiség csupán kis része a Szépnek. A Szép tehát több, jóval több, mint az Érzékiség. És talán itt mutatkozik az meg, hogy a teljességből kiszakított rész teljességgé tétele rossz irány.

A Jó és a Változékonyság viszonylatában szintén megállapíthatjuk, hogy a Változékonyság egy adott pillanatban Jó is lehet, de a következő pillanatban rossz is. A Jó minden megnyilvánulásában mindenki számára a jót jelenti, míg a Változékonyság változik, hol ilyen, hol olyan, gyakorta önmaga ellentéte, már ami az általánosnak vehető állapotát illeti, így kizárólag önmaga számára azonos önmagával.

Végezetül pedig a Rend és a Szétszórtság ellentétéhez csak annyit kell hozzáfűznöm, hogy az általánosan elismert és rögzített rendetlenség Rendnek minősül, de nem minden rendetlenség Rend.

VI.

Mint láttuk, a vízszintes tengely is "működik". Bevezettük már a Menóra vizsgálatánál a negyed kör fogalmát is. Hogy mi következik ebből? Nézzük meg a következő két ábrát:

E két ábra megmutatja, hogy az alábbi elemzéseket kell elvégeznünk: mind a felső, mind pedig az alsó ábra félkörénél a felső és alsó fogalmak összegződését, ahogy azt a megszokott, "alap-Menóránál" tettük. A konvencióknak azonnal ellentmondva, kezdjük az alsó ábránál. Hiszen a Menóra negyed körei az alábbi sorrendben fejlődnek:

A fig1-től fig4-ig jelzett ábrák fejlődési, minőségi fejlődési sorrendben számozottak. Ezért elemezzük először a fig1 és fig2 negyed körökből összetevődő félkört először.

Ismét hat alapfogalommal van dolgunk:

1. Lét
2. Kommunikáció
3. Vegetáció
4. Tudomány
5. Energia
6. Gazdaság

A könnyebb tájékozódás kedvéért itt megismételjük ezeknek az alapfogalmaknak a jelentését:

A LÉT a Rendező erő anyagi, részenkénti, egymástól elkülönült, szétszórt megnyilvánulása. Behatárolt tudatossági szinttel rendelkezik A KOMMUNIKÁCIÓ gondolatok és ismeretek kölcsönös, korlátlan és érdektelen cseréje. A lét kifejeződése A VEGETÁCIÓ az univerzum energiájától alapszinten függetlenedett, így minimálisan önálló reakciókra képes anyagi létező. A TUDOMÁNY a dolgokról és azok összefüggéseiről megszerzett ismereteket a társadalom számára hasznosíthatóvá teszi. A tudomány tehát haszonelvű ismeretszerzés. Az élet kifejeződése.. Az ENERGIA a Rendező erő legalacsonyabb és legáltalánosabb szintű, tudatosság nélküli megnyilvánulása. Összeköti a szellemi és anyagi univerzumokat. A szellemi univerzumokban az energiát nem az anyag hordozza. Az energiát az anyagi univerzumokban az anyag hordozza és továbbítja. A GAZDASÁG a társadalom energiáinak áramoltatója s egyben kiépíti az energiaáramlás optimális rendszerét illetve hálózatát. A társadalom energiáit adja: a tudomány és a termelés, azaz a szellemi és a fizikai termelés. Az energiaáramlás hálózatát adja: a kereskedelem. A gazadaság tehát végső soron harmóniát teremt az energia-elosztásban. Az elosztás alapvető résztvevői a bankrendszer, mint az energiák fókuszálása, és a piac, mint az energiák szétáramoltatása.

A Hatalom pozíciójában lévő Ember, aki egyben az Élet-tel is azonos, e fogalmak vízszintes tengelyi összegződésében csúszik le a Szétszórtság állapotáig, szemben az Élet összefogottságával. Hogyan történik ez? Az Ember először vágyainak, érzelmeinek engedelmeskedve az Érzékiség szintjére süllyed. Mivel a vágyait teljesen sosem tudja kielégíteni, kapkodni kezd s így csúszik le a Változékonyság állapotába. Ez az állapot azonban rengeteg energiába kerül, nem tartható fent sokáig, s így az Ember hamarosan a Szétszórtság szinte öntudatlan állapotába bukik le, a Lét határmezsgyéjére. Ez a Hatalmon lévő Ember, illetve az Élet negatív irányú fejlődését jelenti. Voltaképpen a bűn, vagy speciálisabb értelemben a bűnözés, az Érzékiség szintjére való lecsúszástól eredeztethető. Igaz ez egy társadalomra vagy egy civilizációra nézve is.

A pozitív irányt a felső ábra adja meg, amely a fig3 - fig4 negyed körökből áll össze. Itt az alábbi alapfogalmakkal találkozunk:

A KULTÚRA egy vagy több ember világnézetének folyamatos kifejeződése, illetve megnyilvánulása az élet minden területén. Világnézet? Az ahogy a világról és annak dolgairól összefüggéseiben vélekedünk. A VALLÁS a hit eszközével a még nem ismert és a közvetlenül meg nem ismerhető dolgokra ad magyarázatot, miközben a társadalom által már tudott dolgokat, ismereteket lelki tartalommal tölti fel. A vallás társadalmak összességének, azaz egy adott civilizációnak a világnézete. Hit? Az adott tudományos szinten nem ismert és meg nem ismerhető dolgokra ad magyarázatot. A POLITIKA a társadalom rendező ereje. Optimális egyensúlyt teremt a kommunikáció, a kultúra, a tudomány, a vallás és a gazdaság, azaz a társadalmi tényezők között, önmagát is beleértve. A politika alapvető feladata a társadalom céljának/ céljainak megfogalmazása, valamint a társadalomban a megvalósulásukhoz szükséges arányok kialakítása és fenntartása. A politika a társadalom szeretete. A LÉT a Rendező erő anyagi, részenkénti, egymástól elkülönült, szétszórt megnyilvánulása. Behatárolt tudatossági szinttel rendelkezik. Az ÉLET (Ember) tudatossági szintjét nem anyagi, tehát szellemi irányban növelni képes létező, amely én-nel rendelkezik, így megkülönbözteti, illetve elhatárolja magát más Élőtől. Az Élet így kettős: anyagi és szellemi résszel is rendelkezik. A LÉLEK az Élet anyagi részétől megfosztott, én-nel rendelkező szellemi létező, a Rendező erő érzelmi alapú megnyilvánulása. Az ÉRTELEM az Élet anyagi részétől megfosztott, én-nel nem rendelkező szellemi létező, a Rendező erő tudatos megnyilvánulása. A RENDEZŐ ERŐ az univerzumokban megnyilvánuló rend és törvényszerűségek okozója. A Rendező erő minden univerzumban hat. Eredete azonban univerzumokon kívüli, eszköz az univerzumok létrehozásánál.

Az Ember, aki az anyagi és szellemi erők - gyakorta kaotikus - középpontjában áll, eme alapfogalmak kereszteződéseinek lajtorjáján kapaszkodhat előrébb a szellemi fejlődés szintjén.

Az az Ember, vagy gondolkodó lény, aki szereti és alkotni képes a Szép-et, az már elindult ezen a fejlődési úton. Hiszen a Szép az, amitől jobbnak érezzük magunkat. Mindenki képes szépet teremteni, és mindenki képes a szépet be-és elfogadni. Ennek gyakorlása felkelti az igényt a Jó-ra. A Jó sosem csak egy emberre vonatkozik, hanem tömegekre, hiszen elszigetelt Jó nincs. Ha nekem jó, de másnak nem, az az én "örömömet" is elrontja előbb vagy utóbb. Ha az Ember stabilizálta a Szépet és a Jót, hamarosan a Rend állapotába kerül, amely már szinte a legmagasabb szintű alapfogalmak, a Politika és a Rendező erő összegződését jelentik a Hatalom-Ember-Élet triásznak. Mindazok, akik "jártak már itt" ezer évekig ható eszméket hagytak az emberiségre: Jézus, Kung-fu Ce, Buddha, Szokratész, Dante, Leonardó, Gilgames, Mózes, Hermes Trisztmegisztosz, Einstein és még sorolhatnánk, bár nem a végtelenségig...

VII.

Itt az ideje, hogy végre teljes pompájában lássuk a Menórát. De előbb talán nézzük meg a négy Menóra egyesülését:

Ezekről az ábrákról sok minden eszünkbe juthat. Ezotéria, meditáció, buddhizmus, Isten... Egyszóval szabadjára engedhetjük képzeletünket. Én valószínűnek tartom, hogy szinte minden igaz lesz, ami az eszünkbe jut erről a metamorfózist ábrázoló folyamatábráról, a négy Menóra egyesüléséről.

És most lássuk a teljes Menórát, hogy tovább folytathassuk vizsgálódásunkat:

Ami először feltűnik, hogy a Menóra kibővült. Az alap-Menóra hét ága nyolcra, illetve kilencre bővült, mint a hanukka gyertyatartója. Ezen túl azonban a fenti ábrán látható külső kör valójában magába foglalja az alap-Menóra talpazatát és ezen túl magyarázó alapfogalmakat tartalmaz a negyed körök és a tengelyek fogalmai számára. Négy nagy csomópontot vehetünk itt észre, amelyek a tengelyek végén helyezkednek el és átellenesen ellentétet, illetve két végletet jelölnek, melyek között a tengelyek fogalmai gradiensenként mutatják, magyarázzák a felemelkedést és a lesüllyedést. Ugyanígy a negyed körök fogalmai is irányultságot kapnak, anélkül, hogy a saját mezőjükből kilépnének, hiszen a külső kőr eme alapfogalmak értelmét is összekapcsolja egy magasabb szinten. Így a Menóránál most az eddigi centrális mozgás vagy magyarázat helyett egy kereszt, illetve sugárirányú mozgást figyelhetünk meg:

             

Előbbi megállapításunkat jól mutatja, ha a Dávid-csillagot és a Menórát egymásra tesszük. A Dávid-csillag mintegy kódkulcsként lesz használható a Menóra értelmezésénél.

IX.

Ha visszalapozunk a teljes Menóra ábrájához, megfigyelhetünk egy spirálvonalat, amely a középpontból indul ki és a legkülső kőr csúcsáig fut.

Ez a spirálvonal a Menóra fejlődésvonala. Ennek segítségével követhetjük nyomon egy ember vagy egy értelmes faj civilizációjának fejlődését, amiből kiolvashatjuk az egyes lépcsőfokokat, veszélyeket és "örömöket". Egyetlen lépcsőfokot sem lehet átugrani!

Ember (Civilizáció-mag) > Lét > érzékiség > Kommunikáció > magyarázat > Kultúra > szép > Lélek > hit > Vegetáció > változékonyság > Tudomány > alapelvek > Vallás > jó > Értelem > önmagától értetődőség > Energia > szétszórtság > Gazdaság > uralom > Politika > rend > Rendező erő > magában valóság > A lét szeretete > Lét > A lét vágya > Rossz > Az élet vágya > Élet > Az élet szeretete > Jó

A Menóra 33 fogalma ebben a sorrendben követi egymást, míg az Ember (Civilizáció-mag) kiteljesedik. Nézzük hogyan:

Az ember, avagy a gondolkodó lény beérkezik a létbe, azaz létezni kezd. De ekkor még nem beszélhetünk önállóan gondolkodó lényről, inkább csak fajról, amely elkülönül más fajoktól. Múltja és jelene van, nem birtokolja tehát az időt, nincsenek tervei, melyek ellentétbe állnának jelenével és múltjával. > Mielőtt azonban megtanulna kommunikálni, felveszi az első "rosszat", az érzékiséget, amely megakadályozza, hogy a kommunikáció tökéletes legyen, mert az sem érdektelen, sem pedig korlátlan nem lesz, hiszen már az anyagi világban járunk.

De mit is jelent a kommunikáció érdektelensége? Az állatnál a kommunikációt a jelen, kisebb részben a múlt determinálja, míg az embernél, aki nincs a hatalom pozíciójában, a kommunikációt a jövő képzete is befolyásolja, ami gyakorta háttérbe szorítja a jelent. Így kerül a jelen a jövő befolyása alá a kommunikáció által, így telítődik a kommunikáció érdekkel, amely nem más, mint a jövő leképezése a jelenre és ennek előtérbe helyezése. > Így jelenik meg a magyarázat, amely társadalmi szinten, általános megegyezésen alapuló tényeket jelent, amely tények azonban nem feltétlenül takarják a valóságot, az igazat. Mivel a magyarázatok még a társadalmon belül is változnak, elkülönülnek egymástól, ellentmondanak egymásnak, ellentétekhez vezetnek. > Ezt az áldatlan helyzetet igyekszik finomítani a kultúra úgy, hogy létrehozza a szépet, amely több, különböző nézetű társadalmi rétegnek vagy társadalomnak is ugyanazt jelenti. > Így szerzi meg az ember illetve a civilizáció az első jót, a szépet, amely azután a lélek felismerésével gazdagítja az embert, amely végül is a hitben éri el csúcspontját. Itt az ember illetve a civilizáció egyszerűen hisz magában, és ez a hit erőt ad neki. Kultúráját és egész civilizációját csodálatra méltóvá teszi. Ekkor szoktak az egyes társadalmak technikai fejlődés nélkül is maradandót alkotni. Ugyanakkor e hit által fog ez az ember vagy társadalom különbözni más emberektől és társadalmaktól, és ez már a vegetációba érkezés jele. > A vegetációban az ember illetve társadalom ugyanazt teszi: élvezi és ápolja különbözőségét. Ez azonban csapdát rejt: az elkerülhetetlen fejlődés csapdáját, avagy a fejlődés elkerülhetetlen csapdáját - mindkettő igaz. S ez nem más, mint a változékonyság megjelenése, azaz a szilárdnak tartott hit és kultúra kezd újabb és újabb kifejezési formákat ölteni, mígnem valaki el nem kezd rákérdezni az evidenciákra, elvesztve ezzel a hitet és megkérdőjelezve a saját illetve a saját társadalmának egész világnézetét. > A tudományba érkeztünk. A tudomány haszonelvű ismeretszerzés és technikai fejlődéshez vezet, amely egyben társadalmi megosztottságot is okoz. A tudomány képviselői ugyanis a társadalomtól elkülönülő kasztrendszert hoznak létre. Első lépcső itt a sámánok, vagy törzsi varázslók megjelenése, amely azután egy következő társadalmi szinten vallási köntösbe bújik és a papi kaszt gyakorolja a "titkos" tudományt, amely gyakorta ellentétbe kerül a világi hatalommal. Például ez történt az ókori Egyiptomban is, de ez a jelenség még ma is megfigyelhető a vallás alá rendelt társadalmaknál és embereknél. Ugyanakkor a papi vallásos-tudományos kasztban már megjelenik a specializáció is. Az inkább materialista felfogású társadalmakban a tudósok birtokolják a tudományt és tökéletesítik a specializációt. Mi is a specializáció? Speciálisnak azt az idővel növekvő ismeretanyagot nevezzük, amihez/amit egyre kevesebb ember ért. Specializációnak pedig eme ismeretanyagnak az időbeli és térbeli növekedését nevezzük. Így a specializáció valójában a társadalmi közös tudás fokozatos elvesztése.

Valójában nem ennyire egyszerű ez a folyamat, mint ahogy ezt a fent látható grafikon mutatja. Nézzünk egy "jobbat":

Ebben a grafikonban hurkokat figyelhetünk meg. E hurkok értelme az, hogy a közös tudat elvesztése ellen küzd a társadalom tehetetlenségi ereje. Olykor a tudomány fejlődése lelassul, sőt visszafejlődik, hogy azután hirtelen még gyorsabb iramot vegyen fel. Ilyenkor szokták a régi könyveket megtalálni, ahogy azt a történelemből tanulhattuk. Végül is a specializáció meg-megakadva, de győzedelmeskedik. A társadalom szinte elveszti közös tudatát. Lassan maguk a tudósok sem értik meg egymást. E folyamat vége az intellektuális anarchia : a tudomány társadalmi-erkölcsi kontroll nélkül marad és szükségszerűen bekövetkezik a katasztrófa: a társadalom fellázad, megcsömörlik és visszaköveteli magának a közös tudatot, ami jócskán visszaveti a tudományt. Barbár korszak következik, de lassan újra beindul a tudomány és a specializáció:

Így válik újra és újra ismét kaotikussá az ember és a civilizáció képe. A társadalom igyekszik a tudomány felismeréseit alapelvekké kovácsolni, egyetlen összefüggő rendszerré tenni, de nem megy, hiszen a tudomány soha nem tud mindenre választ adni. > Ekkor lép színre a vallás, amely betölti a tudomány fehér foltjait, ugyanakkor áthatja az egész embert és társadalmat, csitítva ezzel a tudomány által felfokozott társadalmi különbségek bomlasztó energiáját. De a vallásban megtalálható hit már más, mint az a hit, amivel a Menóra felső-szellemi részében találkoztunk. A vallásos hittel az ember és a társadalom nem önmagában hisz, hanem egy rajta kívül tartózkodó erőben, hiszen a vallás nem más, mint a hit anyagi része, és egyúttal visszavágyódás a szellemi világba, a tiszta hithez és lelkiséghez. > Ez a vágyódás megismerteti a társadalommal a jót, amely az értelemhez vezet. Ez az az állapot, amikor tudjuk, felismerjük, hogy mit kellene tennünk és gondolnunk. Igazi szellemi küzdelem ez önmagunkkal, hiszen az eddigi ismereteinket kell most új formába öntenünk s a hit fölé lépnünk, az önmagától értetődő dolgok mezsgyéjére, amikor rendszerzett tudásunk nem hiten alapszik már, hiszen értelmünk segítségével nem felfogjuk, hanem látjuk a dolgok igazi mivoltát. Voltaire talán ezt nevezte a ráció győzelmének. Ez a folyamat hatalmas energiát ad embernek, társadalomnak és civilizációnak egyaránt. A civilizáció szellemileg kiteljesedik, kifinomodik. Mindaddig, míg a kifinomodás nem változik át finomkodássá, pl. giccsé, amely a szétszórtság állapotába zülleszti a társadalmat. > A régi dicsőségre még sokan emlékeznek, de már egy másik erő az irányadó: a gazdaság. A kereskedelem, a pénz uralma következik, ami nyers, számító erejével leigázza a civilizációt. A fellépő gazdasági válságok iszonyatos háborúkat eredményeznek, miközben néhányan meggazdagodnak, sokan pedig elszegényednek. A társadalmi feszültségek újabb és újabb villongásokba torkollanak, miközben a gazdaságot irányítók kezébe összpontosul az uralom. Ők kevesen uralkodnak és fitogtatják uralmukat. Ez pedig azt eredményezi, hogy ők lesznek azok, akik elpusztíthatják a civilizációt, visszavethetik a teljes szellemi, erkölcsi lezüllésbe. Ez az egyes ember és egy társadalom vagy civilizáció legvészterhesebb életszakasza. Nem más itt a végső kérdés, mint fennmaradni vagy megsemmisülni. Ezen a helyzeten valószínűleg semmi más nem segíthet, mint a megsemmisüléstől való végsőkig feszített félelem, amikor is már bármelyik pillanatban bekövetkezhet a kataklizma, amikor már mindenki érzi, hogy a gazdaság energiái elszabadultak, kiismerhetetlenek, megzabolázhatatlanok. Ha ekkor sikerül megálljt parancsolni magunknak, leülni józanul gondolkodni, akkor rájövünk, hogy rendet kell tennünk valahogy. Néhány roppant gazdag ember, vagy ország ilyenkor kezd jótékonykodni, alapítványokat és egyéb más karitatív szervezetet létrehozni, ami a legtöbb esetben csak tüneti, rövidtávú kezelés, de valójában nem old meg semmit sem. Ha erre többen is rájönnek és megpróbálnak valóbani megoldásokat kezdeményezni, akkor az ember végre újra elindul a fejlődés útján. > Így érkezik a civilizáció és az ember a politikába. Mi is az? A politika a társadalom rendező ereje. Optimális egyensúlyt teremt a kommunikáció, a kultúra, a tudomány, a vallás és a gazdaság, azaz a társadalmi tényezők között, önmagát is beleértve. A politika alapvető feladata a társadalom céljának / céljainak megfogalmazása, valamint a társadalomban a megvalósulásukhoz szükséges arányok kialakítása és fenntartása. A politika a társadalom szeretete - talán ez a legfontosabb, mert ezáltal tud az ember rendet teremteni. > A civilizáció így ismeri meg a rendező erő valódi hatalmát, melynek nem csak birtokosává, de részévé is válik. Ez az a civilizáció, amely mindennek egyenrangú partnere, nem agresszív, szemlélődő és megértő. Az erkölcsi és technikai fejlődés arányát nem borítja fel. "Szép, új világ" ez, amelyet eltölt egyfajta dinamikus elégedettség, amely önmagából nyeri a energiát. Ez az önmagában valóság csodálatra méltó világa, amely most már anélkül, hogy sérülne, egy magasabb szinten újra végigjárja egész fejlődéstörténetét. > Megismeri a lét szeretetét. > Ezáltal megérti a lét, a létezés törvényeit. > Ezután megismeri a lét vágyát, amely ugyan nyers és agresszív, de felismerhető benne a csodálatos jővő. > Így érti meg a világban megnyilvánuló rosszat, a rossz okát és okozatait. > E "nyugtalan" megértés után felismeri az élet vágyát, amely a rossz ellen küzd, amely nyers erejét a rossz ellen való küzdelemből nyeri. > Ezáltal ismeri meg az élet igazi mivoltát. > És így tanulja meg szeretni az élet minden megnyilvánulását. > És végül így lesz az ezt az utat bejárt embernek vagy/és civilizációnak minden megnyilvánulása és törekvése jó.

X.

1.

Minden tudásnak akkor van értelme, ha használni tudjuk a hétköznapi életben is. Mert mi is az ember?

Az ember a tette, és mindaz, amit szándékozik megtenni, és mindaz, amit megtehet. A tett az ismeretekre és a gondolatokra épül, azokból fakad. Az ismeretek és a gondolatok a valóságra épülnek, abból fakadnak. A valóság mindaz, amit megismerhetek és tetteimmel, ha akarom, megváltoztathatok. Amit nem tudok megváltoztatni, az még nem teljesen az én valóságom, az még csak ismeret.

Minél több dolgon tudok változtatni, annál magasabb szintű a valóságom. És minél több dolgot csak ismerek, de nem befolyásolhatom, annál alacsonyabb szintű a valóságom. Rajtam áll, hogy minél több dolgot érjek el tetteimmel, hogy minél magasabb szintű legyen a valóságom. Mert az ember az, ami a valósága.

Ebből fakad a következő kérdés: és mi az ember célja?

Az ember alkot és változtat. Az ember alkotva változtat. Ez az ember feladata, és ebből ered az ember célja. Az ember célja az, hogy alkotó változtatással minél magasabb szintű valósága legyen.

Hogy valaki mit alkot és min változtat, ez magyarázatot ad neki arra, hogy miért van ő. Ha ezt tudjuk, akkor tudjuk a feladatunk. A feladatunk egyben eszközünk is a legmagasabb szintű valóság elérésére. Ez a cél.

E filozófikus felvezetés után nézzük meg a Menóra gyakorlati használhatóságát.[1]

2.

Három példát szeretnék hozni a következőkben a Menóra használhatóságára:

A)   Az emberi önismeret és az én fejlesztése a Menóra segítségével.

B)    Két ember, ember és környezete közötti kapcsolat fejlesztése.

C)    Az emberi társadalom fejlesztése.

2/A) (Az emberi önismeret és az én)

Zavarodottságom oka a választás szabadságában rejlik. A túl soknak tetsző lehetőség lebénít és bénultságomban hagyom, hogy a környezet határozza meg, milyen  legyek, illetve mit higgyek magamról.  Ez maga alá temeti énemet, igazi vágyaimat, látszólag megszűnök, de olykor, robbanás szerűen, mégis felszínre kerül az énem, amit már nem értek, hiszen eddig tagadtam. E meghasonlásom az énemmel, ez az ami engem rombol, e meghasonlás ismétlődő felbukkanásából élnek a pszichológusok - nem is rosszul. És én fizetek azért, hogy a pszichológusomon keresztül (aki akár egy barát is lehet) megbocsátassék az egyetlen és valódi vétkem, hogy nem veszek tudomást valódi magamról, mert gyáva vagyok ehhez, és már el is szoktam tőle. Pedig mi van ott bent? Semmi riasztó, éppen csak szokatlan. Nézzük:

a)     Van egy anyaghoz kötött énem. Ez a bennem lévő létezőség: az ásvány anyagi energiája, amely szétszórt, zabolázatlan energia, amely az egész Univerzumot áthatja, a csillagrendszerektől, a csillagokon át, az anyag legkisebb építőköveiig; a növényi létezés vegetációja, a bennem lévő változékonyság szelídebb energiáját adja, de emellett anyagi testem változékonyságában is megjelenik; és végül az állat is itt van bennem, mely a testi érzékiség energiáját hordozza, ez sarkall arra, hogy “jól érezzem magam a bőrömben”. Eme energiák ellen nem küzdenem kell, hanem egyszerűen elfogadni, de még jobb szeretni őket, mert akkor hálából megismertetnek engem, a lét szeretetén át, a titkukkal, azzal, hogy az anyagi világ egy és oszthatatlan, közöm van minden kőhöz, fához, virághoz, állathoz. Az elfogadó szereteten keresztül megérthetem őket, és akkor nem lesznek ellenségeim többé, hanem együttműködők lesznek, társak, akár bennem, akár rajtam kívül léteznek. Mindez pedig a híd egyik felét adja, amit össze kell kötnöm a híd másik felével…

b)     Énem figyel, érzi, hogy több vagyok, mint az anyag, mint a lét. Minden mástól különbözöm, éppen szellemem által. Különbözöm az anyagi világtól éppen úgy, mint más emberektől. De mi adja meg a különbözőségemet valójában? A híd másik fele, amit érzek magamban, intuicióval, magányos gondolatok nélküli percekben, megfoghatatlan, kifejezhetetlen, lehellet finom ráérzésekben és megsejtésekben, amit talán a legtöbbszőr egy legyintéssel elhessegetek, mert bolondságnak, álmodozásnak tűnik, ami nem más, mint “az élet megrontója”, mert így tanították, mert így tanította a környezetem. A híd másik felén ugyanis ott sorakozik mindaz, amit nem válthatok át anyagra, amit nem szoríthatok formákba. Mert a híd másik fele a bennem megbújó élet, a szellemi rész: a lélek, amely bennem van kimutathatatlanul, ami a legapróbb, legsemmitmondóbb cselekedeteimnél is megmutatja, hogy miként lehet, lehetne jobban csinálni, miként vihet egy tettem vagy gondolatom előbbre. A lélek az, amely ellentmond bizonyos esetekben akaratos énemnek is, ezt úgy hívjuk “lelki ismeret”. S milyen furcsa, hogy a környezetemben hallom ezt: lelkiismereti szabadság, amely azt jelenti, hihetek, amiben csak akarok. S ahogy ezt a környezetem megengedve használja, nem más, mint egy politikai hazugság, a lelkiismeret fogalmának materiális devalválása, ami által saját megérzésem is devalválódik - ha hagyom. És mennyivel könnyebb hagyni, még ha az eredmény rosszabb is. Nem igaz?! Ezután ott van az értelem, de ez nem az énem értelme, valami más, amiről én materiálisan úgy gondolkozom, hogy intuíció, intelligencia, vagy más egyéb megfoghatatlan és egyáltalán nem hétköznapi, ingoványos dolog. Pedig az értelem, a Seraph, ugyanúgy bennem van, mint a lélek, csak amíg a lélek az énemet pátyolgatja, vezetgeti, az értelem ezzel nem foglalkozik: megmutatkozik nekem, együttműködik, de csak ha nem akarom, ha nem kívánom ezt az együttműködést, ha nem valami materiális célra kívánom használni, hanem az alkotva megismerésre, a valóm növelésére, a szépség teremtésére. És végül e másik hídrész utolsó részvevője, Ő, a rendező erő, amely az egyensúly örömével ajándékoz meg egy-egy olyan pillanatban, amikor elfeledkezem magamról. A kiegyensúlyozottság és a rend eme ritka és rövid pillanatainak vonzása adja azt az energiát, ami itt lüktet bennem, hajt, hogy újra és újra megtapasztaljam, s a hozzá vivő úthoz elfogadjam a lélek és az értelem segítségét. E három szellemi alkotórészem, segítőm és mesterem az, aki képes előttem aztán fellebbenteni az élet titkát úgy, hogy megismertetnek engem az élet szeretetének misztériumával és liturgiájával, az egyszerűség, a szemlélődő elfogadás és egyenrangúság állapotában. Így tehát, ha én élvezni akarom magam és ezt az életemet, egyszerűen, valóban egyszerűen össze kell kötnöm a két hídrészt magamban, azaz össze kell kötnöm a létet az élettel - és akkor végre megnyugszom.

Mert az én mindentől való különbözőségem nem más, mint sajátos azonosságom minden létezővel, mind az anyagi mind pedig a szellemi világban.

Ha ezt az én azonosságomat megértem és elfogadom, akkor nem kell többet megkérdeznem sem azt, hogy én ki vagyok, sem azt, hogy miért vagyok, sem pedig azt, hogy mi miért történik velem, sőt én leszek ezután az, aki befolyásolom saját világomat kívül és belül egyaránt. Ettől még nem leszek szupermen, egyszerűen “csak”, és csak egyszerűen ember, valóbani ember, se több, se kevesebb.

És engedtessék meg itt nekem ismét egy kevés filozófia, vagy mese, ami még igaz is lehet, ami talán abból is kitűnik, hogy minden hozzáfűzött magyarázat csak rontana rajta:

“Úgy 15-20 milliárd évvel ezelőtt megtestesült az Univerzum s létrejött az Idő, a Tér és az Anyag. De még sokáig tartott, hogy a mindenség önmagát olyanná alakítsa, hogy héliumon és hidrogénen túl más, nehezebb atomokat is kirobbantson magából. Mikor ez bekövetkezett, megszülettek az első csillagködök, az első galaktikák és bennük az első naprendszerek, melyek hébe-hóba szilárdfelszínű bolygókat is vajúdtak. Az Univerzum azonban ekkor sem pihent meg.

Az alkalmas bolygók felszínén újabb átalakulásba kezdett - létrehozta szerves önmagát. E harmadik metamorfózis legalább akkora esemény volt az Univerzum életében, mint maga a megszületése. Hiszen ekkor hozta létre első érzékszerveit, melyeket lassan addig tökéletesített, hogy már nem csak spontán reakciókat volt képes adni, hanem segítségükkel ízlelni, szagolni, hallani és látni is tudta magát. Ez a fajta önmegvalósítás más és más időszakokban következett be a különböző naprendszerekben, nem is beszélve az első generációs csillagokról és azok bolygóiról.

Az Univerzum azonban egy újabb feladat előtt állt. Mert hiába az érzékszervek sokadalma, mégsem sikerült megértenie önmagát. Így hát létrehozta az értelmet, a tudatot.

De az az én, aki mindezeket idáig lejegyezte, tudja, hogy individuumként képtelen teljesíteni az Univerzum vágyát, hiszen az élet rövidsége miatt lehetetlenség maradéktalanul felfogni az Univerzum mibenlétét.

Az Univerzumnak tehát további lépésre kell vagy talán kellett elszánnia magát. Az individuum tudatok gondolat-szilánkjait oly mértékben felhalmozni és összesűríteni, hogy abból egy Univerzum-tudat születhessen meg. Hiszen az én gondolatai hullámokat idéznek elő. A hullámok azonban egyben anyagi kvantumok is. Tehát az én anyagot alakít át, valami olyasmi módon, mint a növények fotoszintézise, valamivé, ami beteljesíti az Univerzum tervét, az Istent...”

2/B) (Két ember, ember és környezete közötti kapcsolat)

Sokszor nem értem mi történik körülöttem, és főleg azt, hogy miért? Miért nem értenek meg az emberek, miért nem ért meg az, akit szeretek, miért csap be egy barát? Miért nem tudom e dolgokat befolyásolni? Tehetlennek érzem magam, úgy érzem ki vagyok téve a sorsom akaratának, egyszóval vagy szerencsétlennek érzem magam és még baleknak is, vagy pedig olyan leszek mint azok, akikben csalódtam. De talán van más mód is. Először is megnézem, mi okozza a zavart.

a)     A legelső talán az, hogy gyakorta úgy érzem, mintha a másik emberrel más nyelven beszélnénk, sehogy sem értjük meg egymást, nem figyelünk egymás mondani valójára, mindenki csak a magáét hajtogatja. Úgy érzem magam, mint egy Csehov darabban. De hogy lehet ezen változtatni? Baj van a kommunikációval. Az első probléma az lehet, hogy hazudunk egymásnak. Miért hazudunk? Miért nem valljuk be érzelmeinket? Mert nem a jelenre figyelünk, hanem valami másra, a múltból vagy a jövő képzetéből táplálkozó érdekeinkre, amelyek befolyásolják a jelenben folytatott kommunikációnkat, illetve beszélgetésünket. Ezért “csúszunk” el egymás mellett. Azután azért is, mert nem ugyanazt értjük a szavak alatt. Meg sem kísérlem megérteni a másikat, mint ahogy ő sem engem, de miért? Talán mert nem azonos a kultúránk, nem vagyunk úgymond “azonos szinten”. Vagy talán azért, mert a műveltségünk, amely mindig regionális, (szemben a tudással, amely globális), az érthetetlenség falát húzza közénk.  Igen ám, de ha én lecsillapítom dühömet és előveszem józan eszemet, az acsarkodó és csapkodó kommunikációmat szépen a kultúra ösvényére terelem, egyszer csak azt veszem észre, hogy megértik amit mondok, én is megértem a másikat, megértjük egymást s elfogadjuk egymás különbözőségét is, mint ahogy örülünk az egymásban felfedezett hasonlatosságoknak. Így eltűnik a tehetetlenség félelméből született agressziónk, s valahogy el kezdjük jól érezni magunkat egymással, mert értjük egymást, mert érdeklődést szül, amit nem értünk, és ez jó, ez örömet okoz, kimondhatatlan örömet és békességet. Mert a kommunikáció a kultúrában teljesedik ki, ahol már nincs magyarázkodás, nincs hátsó szándék, nincs elrejtett érdek, hanem jó van, elhiszem amit a másik mond, nem várom el tőle, hogy bizonygasson, ugyanakkor nem csak arra figyelek, amit mond, hanem a lelkére, az egész emberre. Így lesz teljes a kommunikációnk.

A kultúra ugyanis nem más, mint egy olyan kommunikáció, amely valóban szeretné magát megértetni, itt és most és bárkivel.

b)     Mindaz, amit én tudok, az az én tudományom, mert birtokosa vagyok egy tudáshalmaznak. A birtok, a tulajdon határai, kerítése pedig növeli a távolságomat az emberektől, főleg azoktól, akiket nem érdekel az én tudásom. Hiszen szinte minden hiúságom ebből táplálkozik: én tudok valamit, amit te nem. De vajon miért jó nekem, ha mások nem értenek meg, miért jó számomra az elszigetelődés, a meg nem értettség? Mert sajnálhatom magam? Például akkor, amikor azt mondom valakinek: “ezt hosszú lenne elmagyarázni”, vagy “ezt nem tudom egyszerűbben elmondani, hogy te is megértsd”. Tudásom eme eltitkolása nem más, mint annak takargatása, hogy én sem tudok mindent, s félek, netalán a másik felfedezi nem tudásom szégyenletesen fehér foltjait. De amikor mindezt belátom, és mégis megpróbálom elmondani azt amit tudok, azon kapom magam, hogy összefüggéstelen tudás-csomagokat gyártok, amibe aztán, ha van merszem bevallani, még magam is belezavarodom, szóval nem áll össze a kép. És amikor megkérdezi a másik tőlem, hogy az, amit pl. az asztrofizikáról tudok, milyen összefüggésben van azzal, hogy beindul-e a kocsim vagy nem, feldühít, hogy már megint nem értett semmit az egészből! De vajon létezhet-e olyan tudás, ami nem függ össze mással, és amit egy másik ember nem érhet meg, még ha alapszinten is? Én úgy látom, hogy mióta nincs általánosan elfogadott valóbani filozófiai vagy vallási rendszer, azóta úgy tanítják, hogy van aki ehhez ért, van aki máshoz. Ezt hívjuk specializációnak. A specializációban meg sem kívánjuk már mástól, hogy megértsen minket, mi sem akarjuk megérteni az ő tudását, helyesebben tudományát. Hiszen képtelenek lennénk egy laikusnak egyszerű szavakra lefordítani a mi speciális tudásunkat, hiszen nem tudnánk mihez kötni. Mi is hiányzik itt? Egy átfogó közvetítő közeg, a gondolat-összefüggéseknek egy olyan rendszere, amelyben mindenki el tud igazodni, amelyben nem a nem tudást figyeljük, hanem a megértést. Ezt a közeget adja meg a vallás.

A vallás egy olyan gondolkodási közeg, ahol nem a nem tudással kell törődnünk, hanem segítségével könnyedén elmagyarázhatunk másoknak úgy dolgokat, hogy közben egy közös erkölcsiség siet a segítségünkre: egymás tiszteletben tartása.

A tudásom így már nem elválasztani fog más emberektől, hanem érdekessé tesz, éppen azáltal, hogy érhető leszek mások számára és ez megkönnyíti az egymáshoz való közelkerülés vágyott folyamatát.

c)     Valamikor régen létezett egy mondat, amely mindenki életét befolyásolta: “Tiszteld apádat, anyádat és őseidet”. Ez egy olyan civilizációs mondat volt, amely arra késztette az embereket, hogy évszázadok vagy akár évezredek emlékezetét őrizzék magukban, odafigyeljenek egymásra, odafigyeljenek az öregekre, akiknek lecsillapodott a vére, akik már nem éltek érzékeik, érzelmeik fogságában, akik már nem akartak pénzt halmozni, akik a belső élet nyugalomára intettek. A fejlődés vágya azonban szétzúzta ezt a mondatot. Ma engem és mindazokat, akiket ismerek, egy másik mondat vezérel: “Növeld az életszínvonaladat”. Ez a civilizációs mondat a gazdaság uralmának mondata. Hiszen ez a mondat, mint ahogy azt mindannyian tudjuk, egyet jelent a pénzen vehető dolgok halmozásával. Én is halmozok. Nem leszek tőle boldogabb, de halmozok, és csakis olyan dolgot, ami pénzen megvehető. Sőt, már el sem tudok képzelni olyan dolgot, ami nem vehető meg pénzen. És minél több a pénzem, a helyzet egyre rosszabb, mert még többet akarok vásárolni, még magasabb életszínvonalat kívánok elérni. Mert a pénzen tulajdonképpen nem árucikkeket veszek, hanem presztízst. Mert az életszínvonal növelése, nem más mint a körbemutogatható presztízsem növelése. Az életszínvonal növelése így átváltozik egy torzító lencsévé. Ami pénzben mérhető, és ami pénzt ér az, csakis az az érték. Ha e torzító lencsén át nézem a társadalom alapfogalmait, akkor a következőt látom:

*        A kommunikáció a meggyőzés eszközévé korcsosodik.

*        A vallás a “Segíts meg engem Uram, hogy több pénzem legyen” vallása lesz, ha egyáltalán szükség van vallásra, de inkább nincs szükség, hiszen a benne foglalt erkölcsök megakadályoznának engem a pénz hajszolásában.

*        A tudomány eladható dolgokat igyekszik feltalálni (mert leginkább azokra a tudományos kutatásokra jut pénz, amitől mások profitot remélnek), amit vagy a politikusoknak, vagy a széles, de fizetőképes tömegeknek kínál. Így teremti meg a tudomány a társadalmi különbségek szimbólumrendszerét: a Mercedes-től a Trabantig.

*        A kultúra divattá aljasul, melynek örökléte szezonális jelleget kap, de például egy zeneszám, már csak egy-két hétig tud divatos maradni, amíg elad egy nagylemezt.

*        A politika a “nemzetgazdaság” felett őrködik, a legnagyobb jó, amit tehet, hogy több pénzt juttat az embereknek, jobb megélhetést, ami azonos az életszínvonal növelésével. Maga a szociális háló, a szociális juttatások sem ígérnek többet, mint hogy több pénzem lesz, nagyobb anyagi biztonságban élhetek. Mert a pénz biztonság. Így lett a pénz az egyetlen biztos pont.[2]

És mit okoz ez a torz világszemlélet az én életemben: valójában egyetlen emberre sem figyelek oda, legfeljebb arra a kezére, amiben a pénztárcáját tartja. Magamat is csak annyira értékelem, amennyi pénzem van. Sőt, a munkám is csak annyit ér, amennyit keresni tudok vele. És milyen természetesnek tűnik ez mindaddig, míg el nem gondolkodom azon, hogy mindazok, akiknek a könyveit, tudását olvasom, tanulom, akiket minden iskolában tanítanak, azok közül egy sem a pénzért dolgozott, hanem önmagáért, lelkének, szellemének fejlődéséért. Hallgattak a Lélek, és az Értelem hangjára. Ezért gyönyörködöm, gyönyörködünk műveikben. És ott van személyes érzelem mentes életem is, hiszen, aki a legközelebb áll hozzám, az is csak azért állhat hozzám közel, mert körülbelül úgy áll anyagilag, ahogy én, ám ha ez megváltozik… A pénztelenség bizonytalanságot okoz egy kapcsolatban, amely bizonytalanság aztán negatív energiáival szét is zúzza az emberi kapcsolatokat. Bölcs barátok, már tudják az aranyszabályt: a barátságot szétzúzza a közös üzlet. Mert a pénz, szétválasztja az embereket. A pénz tanítása tehát végső soron a magány, az egyéni elszigetelődés, a tudatlanság és az álcázott érzéketlenség elhatalmasodása. Azért írtam azt, hogy tanítás, mert szükségszerű a fejlődés szempontjából ez a helyzet. Mert e tanítás, a pénz uralma végén ott áll a rémület, az űr, az üresség okozta rettegés. És ez a rettegés vagy megől, vagy kijózanít minket. És mi a kijózanodás? A politika. A politika az én és a környezet összhangjának helyreállítása. Az alapfogalmak visszanyerik eredeti értelmüket. Ha ez megtörtént, úgy tudunk ránézni a dolgokra, amilyenek azok valójában. Rájövünk, hogy ténylegesen mire is van szükségünk, és újra el kezdünk élni, fellélegzünk, mert rend van, s kiismerhető, átlátható a világ, a másik ember, mert egyszerűbb, emberibb lett minden, anélkül, hogy szegényebbek lettünk volna. Mert a politika nem arról szól, hogy osszuk szét vagyonunkat. Jézus felhívása a pénz szétosztásáról ezt jelenti: szórd szét anyagiasságod fölöslegesen felhalmozott részét. És te ítéld meg, mi az, és mennyi, de szabadulj meg tőle, csak így lehetsz szabad és boldog. És ha már tudjuk mi a kommunikáció, a kultúra, a tudomány, a vallás, gazdaság és a politika, hogy mi az az ember, a hatalom és az élet, akkor már jó úton vagyunk afelé, hogy megszabaduljunk súlyos láncaink utolsó nyűgeitől is.

2/C)(Az emberi társadalom)

“Az emberiség történelme, egyes emberek története.” Nem tudom, hol hallottam ezt, de igaznak tűnik. Azok, akik uralkodnak a társadalmak felett, bár magukat fontosnak tartják, mégis tömegekben gondolkodnak. Olyan tömegekben, akiket irányítani kell. Ez talán igaz is. De a társadalom, a civilizáció erőit mindig két szélsőséges helyzetű hatalom adja: az egyik az egyes ember, az alkotó ember, aki gyakorta gyorsabban halad, mint a saját kora. A másik hatalom a tömegek lassú, feltartóztathatatlan, és főleg a tehetetlenségi erőből fakadó előrenyomulásából fakad. Ha e két hatalom találkozik, bizonyosra vehetjük, hogy valami baj lesz, vagy gyilkosság, vagy forradalom, esetleg mindkettő. Valójában az uralkodó osztály egyik önkéntelen reflex-szerű tevékenysége e találkozók megakadályozása úgy, hogy mindenkire rákényszerítik azt a szemüveget, amin keresztül ők a világot nézik. Ez persze iszonyatos erőfeszítésébe kerül minden uralkodó osztálynak, illetve azok képviselőinek. Miért? És hogy lehetne kevesebb energiával rendet tartani? Mert rendet tartani “jó”!

Minden, a történelemből ismert politikai rendszernek hazudnia kellet valamiképpen, hogy önmaga uralmát és a társadalom ingatag egyensúlyát fenntarthassa. Ez mindig csak rövid ideig sikerült. Forradalmak, felkelések, háborúk, tüntetések, stb. zavarják meg újra és újra azt az elképzelést, hogy jól működik az államvezetés. A kormányzásról írott művek egész sora tanácsol ezt-azt, hogy hogyan is kellene csinálni a politikát, ám a végeredmény mindig szánalmas. De miért? Pont az e területen gondolkozók és dogozók között nincs egyetlen értelmes ember sem? Ez nem létezik! Valami más van itt!

Az első talán az, hogy valószínűleg kényelmi szempontok vették rá valaha az embereket, hogy az okozatokat oknak tekintsék. Így aztán minden, a jelenben felmerülő probléma okként tűnik fel a kormányzat szemében, így tehát erre, azaz mindig a legutolsó eseményre kell reagálnia. Ez olyan, mintha valaki nézné a törött kezét, így aztán bekötnénk a szemét, hogy ne lássa fájdalmának helyét és okát. Fontos kérdés itt még az is, hogy az uralkodó osztály milyen szemüveget választ magának. A torzító szemüvegek a következők lehetnek:

à        A kommunikációt dogmákkal helyettesítik, amik közkeletű szóval neurotikussá teszik a társadalom nagy részét, a keveseket pedig arra kényszerítik, hogy ellenállásba, azaz üldöztetésben tengessék le életüket.

à        A kultúrát saját elképzelésük szerint alakítják, törvénybe foglalják, hogy miként lehet alkotni, törvénybe foglalják, hogy mi tekinthető kultúrának.

à        A tudomány a megfélemlítés eszköze lesz, titok, vagy éppen nagyon is világi hatalom szimbóluma, amit úgy hívunk fegyver. A tudomány korcsosulását mi sem példázza jobban, mint amikor a legtöbb tudományos felfedezést a harcászati cégek kutatásai alapján jön létre, melynek ártatlan morzsáit a széles tömegek számára is használhatóvá alakítják. (És ne feledjük: a vér nem válik vízzé…)

à        A vallás a világi uralom eszköze lesz, erkölcsisége pedig képlékeny ideológiává fajul, amely az uralkodók szándékainak szolgálatába szegődik.

à        A gazdaság a politikát helyettesíti, az uralmat biztosítja még ideológiailag is.

à        A politika nem rendező erő, hanem rendfenntartó erő, amely jogi és hatósági létesítményhalmazzal próbálja még önmagával is elhitetni létjogosultságát.

A mindenkori kormányzat, a mindenkori uralmon lévők valójában egyetlen problémával küzdenek: a társadalom sosem a jelen vagy a közelmúlt hibáitól szenved. A társadalom, a civilizáció halad egy úton:

1.      A kommunikáció elérésével zavarok támadnak, melyeket a kultúrával sikerül legyőznie.

2.      A tudomány elérésével zavarok támadnak, melyet a kommunikáció és a kultúra helyreállításával, valamint a vallás segítségével sikerül legyőznie.

3.      A gazdaság elérésével zavarok támadnak, melyet a kommunikáció, a kultúra, a tudomány és a vallás helyreállításával, és a politikával sikerül legyőznie.

4.      A politika elérésével minden előző alapfogalom tisztázásával és saját helyükre való visszaállításával, valamint önmaga pontos meghatározásával és “helyére tevésével” juthat eredményre a társadalom.

És ez valóban ilyen egyszerű, bár valószínűleg ugyanezt több könyvtárnyi terjedelemben és a laikusok számára érthetetlenül is meg lehetne írni.

Ami a mi korunkat illeti, a gazdaság korát, úgy vélem érdemes egy kicsit közelebbről is szemügyre venni. Úgy hiszem sokak számára nyilvánvaló, hogy a gazdaság korában minden probléma alapja a pénz: innen eredeztethető a bűnözés, a háborúk (pl. a II. Világháború kiváltó oka is egy gazdasági válság volt), a társadalmi rétegek közt mélyülő és feszültségekkel teli szakadékok. És úgy gondolom, hogy rendjén is van, hogy ez bekövetkezett. De azt biztosra veszem, hogy sokáig már nem tarthat. Hiszen a gazdaság egyik alappillére a termelés, a tömegtermelés, a világkereskedelem, ami a nemzetközi információáramlás felerősödését okozza. Hogy sokat tudunk a világról, az természetesen még nem lenne baj. A gond csak ott van, hogy amit tudunk az célzatos: a gazdaságot szolgálja. A gazdaság viszont végső soron mindenütt ugyanolyan a világon, hiszen ugyanarra törekszik, a profitra. És hogy a világgazdaság valóban megvalósulhasson, hogy az emberek mindenütt egyformán fogyasztók legyenek, az információáramlás feladata az, hogy uniformizálja az eddig eltérő kultúra alatt élt népeket. Természetesen nem úgy, hogy új, egységes kultúrát vezetnek be, hiszen ez roppant költség-és időigényes vállalkozás lenne. Másrészt a kultúra amúgy is ellentétes a pénz uralmával. A kommunikáció tehát stílust, divatot közvetít és szoktat meg az emberekkel az USA-tól Indiáig, mindenütt. Az így identitása fosztott és egységesített emberiséget, a gazdaság gazdái azután már könnyen irányíthatják és befolyásolhatják. Persze ezzel nem csak a külső különbségek tűnnek el, hanem a belső én is uniformizálódik: $. Mindenkinek  ez uralja gondolatait vágyait, érzékszerveit, s ez nem más, mint a valós emberi értékek elnyomása, elfedése, az egyéniség leigázása és végső soron elkábítása vagy csúnya szóval elhülyítése. És mondom: mindez szükségszerű, de… A politikusok sosem ismerhetik fel e  helyzet megoldásának kulcsát, s még ha fel is ismernék, akkor sem tehetnének semmit, hiszen nem ők uralkodnak. Akik tehetnének valamit, azok az úgynevezett gazdagok. De mit is tehetnének ők? Gondolom sokan megkérdezték ezt már maguktól vagy másoktól.

Még ha hihetetlennek tűnik is, ma a fejlődés gátja maga a pénz. Két ok miatt: a pénz ma már leginkább csak még több pénzt termel, nem pedig valódi értéket. Másrészt pénz főként, egy-egy államilag vezérelt válságkezeléstől eltekintve, csak a gyors profitot ígérő kutatásokra jut. Hiszen ezekbe érdemes befektetni. A világgazdaság nem fejlődhet addig, míg például elegendő olajat tudnak kitermelni, hiszen túl sok pénz fekszik az olajüzletben, az alternatív energiahordozók (un. titkos v. tiltott találmányok) keresése pedig újabb, hatalmas befektetést jelentene. Pedig a ma érzékelhető társadalmi szakadékok nagy részét pontosan a költséges és meghaladott energiahordozó, az olaj használata okozza úgy, hogy megakadályozza újabb, olcsóbb, így valóban mindenki számára egyaránt elérhető energiahordozók felhasználását. E helyzet megoldása egyszerű, ám valószínűleg még nincs rákényszerítve az emberiség, illetve a gazdaság, hogy lépjen is.  Egy újabb technikai forradalom küszöbén állunk. E technikai forradalom alapját az alternatív energiahordozók fogják jelenteni. Az, aki ezt az elsők között felismeri a gazdagok közül és pénzét nem pénzhalmozásra, hanem a fejlődésre, a fejlesztésre használja - anélkül, hogy elszegényedne, vagy hogy hagyná magát megfélemlíteni saját vagy egyes gazdasági érdekcsoportoktól -, az valószínűleg uralni fogja a jövő évezred gazdaságát, csak éppen más körülmények között. Hiszen az olcsóbb energiafajták általánossá tétele olcsóbbá teszi a termelést, felgyorsítja a tudományos fejlődést, a társadalmi egyenetlenségek finomításával leszorítja a bűnözést (a gazdasági bűnözést), és még sorolhatnánk. Voltaképpen ezzel a politikába érkezne az emberiség, hiszen megszűnne a világgazdaság veszélyesen ingatag “egylábon állása”, s helyét egy másfajta gondolkodás venné át: az emberiség, mint egységes értelmes faj az Univerzumban, egyetlen bolygón, egyetlen céllal és érdekkel. Ez az a gondolkodásmód, ami megválaszolja majd minden kérdésünket: kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk. Ám ezt sem én, sem más nem tudja megválaszolni mindaddig, amíg a gazdaság korában élünk, mindaddig, míg nem tornásszuk fel magunkat a politika szintjére és nem teszünk rendet. Ám ha ez nem valósul meg, akkor rövidesen bekövetkezik a katasztrófa, amely az egész emberiséget fogja visszadobni a szétszórtság állapotába, amely egyet jelent egy öntisztító barbár világgal, amely a kultúra nélküli kommunikáció szintjére vet vissza bennünket - a kezdetekhez.

De hogy jelentkezik ugyanez a probléma az egyes embernél? Ha magamba nézek én is felfedezhetem az "egy lábon állás" veszélyét. Mit is jelent ez ma, a gazdaság korában? Azt, hogy számomra minden érték a külvilágban van, például úgy, hogy minden ami érték az pénzt ér, így van értéke! Ugyanakkor a belső világommal semmit nem törődök, hiszen az nem értékes a pénzre válthatóság szempontjából. Ez ugyanakkor hasonló katasztrófával fenyeget engem, mint az emberiséget: a szétszórtság állapotába visz. Azaz belső világom energiái kiszabadulnak, felszínre törnek és leépíti szellemem, e belső, zabolázatlan energiák azután vagy megbomlasztják elmémet, depresszióssá tesznek, vagy egyszerűen elpusztítanak. Ez történik azokkal a topmenedzserekkel is, akik nyugdíjba vonulásuk után ahelyett, hogy élveznék a felhalmozott javakat szó szerint belepusztulnak a tétlenségbe és abba, hogy képtelenek saját, évtizedeken át elnyomott önmagukkal szembenézni, kontaktust teremteni és végül is önmagukat élvezni. És ez történhet meg velem is, vagy bárki mással, aki az ingatag, mocsaras "egy lábon állást" választja élete céljául.